Egy kedves ismerősöm tette fel a kérdést a napokban: "miért van az, hogy önmagamat mindig leghátra sorolom? Miért van az, hogy magamnak azon is elgondolkodom, megvehetek-e egy kicsit szebb fehérneműszettet, hogy mindent előbb teszek meg másért, mint magamért?"
A válaszokat persze már magától is kerülgette, hiszen az önismereti úton sosem a válasz a lényeg, hanem a kérdés. A folyamatokban, ahol 1-on-1 beszélgetek emberekkel, nyilván nem mondom meg ezeket a válaszokat, hogy "miért működsz így vagy úgy", viszont egy videós vagy blogos tartalom, mint pl. ez, informatív jelleggel keresi a válaszokat.
1. Szocializáció
A nőket hagyományosan a gondoskodó, támogató szerepkörre szocializálják, amiben ott van az "önzetlenség" és az "odaadás", mint címke, és ennek sokszor már egészen pici koruktól megfeleltetik a lánygyermekeket.
Nem egyszer a lányok azt a példát látják, hogy az anyukájuk egy szeretetteli, csodálatos emberi lény... És ez a csodálatosság nem egyszer abban áll, hogy ő mindenkit maga elé helyez. Tehát ez a "jó ember" példájává válik.
A "jó ember", mint társadalmi jelenség is fontos, hiszen rengeteg elképzelés arról, milyennek kellene lennünk "jóként", sajnos valamilyen kollektív elképzelésből ered!
2. Családi sémák
Részint már az előző bekezdés érintette ezt a témát, de a látott minták mellett nagyon fontosak a hallott mondatok is. "Légy jó gyerek, segíts anyádnak..." "Anyád olyan jó asszony, erején felül megtesz mindent..." "Ó, bárcsak minden ember olyan önfeláldozó lenne, mint szegény anyád, jobb hely lenne a világ!"
És ennél persze, sokkal durvább mantrák is léteznek, amikor már kicsi korától kritika éri az embert azon döntései miatt, ahol nem másokat, hanem magát választja...
3. Az önbizalom és önszeretet hiánya
A társadalmunk nem egészen arra tanít minket, ideértve a családot, az iskolát és minden olyan helyet, ahol emberi kapcsolatokat hozunk létre, hogy miképp is bízzunk magunkban, miképp is szeressük magunkat. Ehelyett az elbizonytalanítás, az érvénytelenítés jellemző. Amikor megosztjuk, mit érzünk, mik a szükségleteink, és ez el van odázva, sokszor addig megy az érzelmi játszma, hogy az ember önmagát kérdőjelezi meg, szabad-e éreznie, jogos-e.
Ha ezt összevonjuk a társadalmi hatásokkal, akkor világos a képlet, miért is nincs önbizalma a nőknek. Miért nem szeretik magukat általában... Hiszen arra, hogy hányféleképpen érezhetik magukat rosszul, rengeteg minta van, de arra, hogyan is legyenek magukkal jóban, nos, erre nincs eszköztár.
4. "Így tudtak szeretni..." - ami nem szeretet
Folytatva az előző gondolatmenetet, a szeretet mindig az önszeretetből indul. Aki magát képes szeretni - és itt nem a kóros önimádatra, súlyos egocentrikusságra gondolok - az tud csak szeretni bárki mást is igazán.
A Magyarországon jellemző szeretet-minta legtöbb esetben álszeretet. Az a szeretet, ha van tiszta ruha, meleg étel, ha át van nézve a gyerek leckéje, szóval, inkább törődés, gondoskodás. A nők majd' beleroskadnak a hétköznapokba, voltaképpen választott módon is, mert azt tanulták, azt látták, így kell szeretni: hogy közben mindent (IS) megtesz az ember! Persze, ez valójában nem a szeretet, hiszen az mélyebbről érkezik...
Önmaguk háttérbe szorításában tehát ez is jelen van: a szeretetről alkotott téves elképzelés. (Erről nem ők tehetnek, ez egy minta, amihez önismereti munka kell, hogy változzon!)
5. A "nélkülözhetetlenség" illúziója
Rengeteg ember, rengeteg nő folytatja magával azt a játszmát, önbizalomhiányból eredően, hogy neki nélkülözhetetlenné kell válni, és ha azzá válik, akkor elismerésben, szeretetben részesül majd, lesz önbizalma. (Ez természetesen egy téves elképzelés, mert az önbizalom csak belülről eredhet.) Másokat a kontroll vágya vezet: mindenkinek a mindenéért felelősséget vállal, mert úgy érzi, ők maguk erre nem képesek, csak ő az, aki rendelkezik ügyességgel, tudással..., vagy épp ezzel kívánja elérni, hogy a többiek függő helyzetbe kerüljenek tőle. Ez utóbbiak már nem coaching vagy önismereti mentorprogramokhoz tartozó kompetenciák, hanem bőven terápiás hatáskörök, így ebbe mélyebben nem mennék bele, de a listából kihagyhatatlan volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.